Tudtak arról, hogy 2015-ben Magyarországon 119 ezer forint volt az átlagnyugdíj, és az év elején 2.022.095 fő volt a nyugdíjasok száma, akiknek több mint a fele 100 ezer forintnál kevesebből kényszerül megélni havonta.



Viszont még ennél is elkeserítőbb, hogy több mint 70 ezer nyugdíjas 50 ezer forint alatti nyugdíjból él, az öregségi nyugdíj legkisebb összege pedig már 7 éve változatlanul még mindig csak 28.500 forint!
A KSH adatai szerint tavaly legnagyobb súllyal – több mint 27 százalékkal – a szolgáltatások szerepeltek a nyugdíjasok kiadásai között. A második kategóriát az élelmiszerek adták, ami ezek a fogyasztói kosár negyedét tette ki. A harmadik helyen az egyéb cikkek és üzemanyagok csoportja került, közel 20 százalékos súllyal. Ezt a 11 százalékot adó háztartási energia, a 8 százalékos súllyal szereplő szeszesitalok és dohánytermékek, majd 6 százalékkal a tartós fogyasztási cikkek követték. A fogyasztói kosár legkisebb hányadát – kevesebb, mint 2 százalékot – a ruházkodási termékek adták.

Ez elég szomorú…

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤