Hasznos tanácsok, amit ha megfogadsz, a pénztárcádon is érezni fogod!



Rácz Ferenc, építőipari szakember szerint igenis sokat tehetünk azért, hogy kevesebb legyen a fűtési költségünk, és jobb legyen a hőérzetünk:

'Sokan hallottak már a hőtükörről. Ez egy fényes felületű, radiátor mögé helyezhető, általában méretre vágható anyag, amely több rétegből áll, hőszigetel és visszaveri a hőt a szobába, ami amúgy csak a falat érné. Anyaga általában polietilén hablemez hővisszaverő fóliával. Az ilyen hőtükör költsége elenyésző, ezért azt gondolom, mindenképpen érdemes kipróbálni. 

A napokban egy hölgy keresett meg azzal, hogy nyomasztó a fűtési költsége, mit lehetne tenni ez ellen. Ő ablakfelújításban gondolkodott elsősorban. Amikor megvizsgáltam otthonát, láttam, hogy gondot jelent az is, hogy a radiátor szorosan be lett építve az ablaka alá ­– amellett, hogy a nyílászáróira is ráfért a felújítás.
A szoros beépítés miatt a levegő nem tudott körözni a lakásban, hanem mint egy katlanba, úgy szorult be a meleg a résbe – a fal mögötte éppolyan forró volt, mint a radiátor. Rámértem hőkamerával, és kiderült, a külső falazat a többi területhez képest öt fokkal volt melegebb. A hölgy az utcát fűtötte a lakása helyett.
Azt ajánlottam neki, hogy falazzon egy 10 centiméteres falat az ablaka elé, és a radiátort tegye kintebb. Javasoltam, hogy tegyünk hőtükröt a radiátor mögé, hogy a meleg ne kifelé, hanem a szoba felé tartson. Fontos megjegyezni itt, hogy egyes hőtükrök csak radiátorokhoz alkalmasak, mert ott nem éri akkora hő, hogy esetleg megolvadjanak. Néhány terméket például nem lehet fatüzelésű kályha mögé tenni, mert elolvadnak, ha nem a megfelelőt választjuk. Mielőtt vásárolunk, fontos utánanézni, hogy hova alkalmazhatjuk az adott hőtükröt.
Az ablakfelújítás és a radiátor kintebb helyezése után a hölgy felhívott, és boldogan közölte, hogy megváltozott a lakás komfortérzete. Ha feltekeri a fűtést, azonnal érzi, hogy melegszik a lakás. Eddig ez nem így volt. Ahhoz még rövid idő telt el, hogy a gázszámláján is lássa a változást, de bizonyos, hogy csökkeni fog. A gyártók által megadott 20 százalékos csökkentést magam túlzásnak tartom, inkább 5% környékén van ez az érték. A felújított ablakkal együtt azonban már érezhetően nagy összegű lesz a spórolás az energiaszámlákon.
A hívása után újra elmentem, és hőkamerával újra megmértem újból a külső falazatot. Nem volt eltérés, azaz megszűnt a hőveszteség a radiátor mögötti falrészen.


Ezek után bátran merem ajánlani, hogy tegyenek hőtükröt a radiátor mögé, mert ezzel is lehet spórolni a fűtésszámlán, és növeli a lakás komfortérzetét. Szintén ezen segít, ha a radiátor tetejét esztétikus fedlappal letakarjuk. Így a radiátor hőjét a hőtükör visszaveri, a borító fedlap pedig a szoba közepe felé tereli. Ezzel azt is elérjük, hogy az ablaküveg előtt, a függöny mögött nem alakul ki egy fölösleges meleg légpárna.' Forrás

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤