Felesleges kemény diétával sanyargatni magunkat.



Az orvosok ajánlásával, 18 óra után a következő élelmiszereket fogyasszuk, szinte kötelező módon!

Talán mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor este 18 óra után kinyitjuk a hűtőajtót egy kis gyümölcsért, aztán szinte észre sem vesszük, hová tűnt el egy egész szendvics és egy megmaradt tortaszelet. De ezek a „bűnözések” olyan jól esnek az esti órákban, az egész napi hajtás után, hogy néha úgy érezzük, megérdemeljük ezt a kényeztetést.

Ezután aztán rendszerint jön a bűntudat, és ha sorozatosan beleesünk ebbe a „bűnbe”, akkor egy idő után ez meg is látszik rajtunk. A közelmúltban a táplálkozásszakértők azonban zöld utat engedtek a 18 óra utáni étkezés számára. A szakemberek szerint ugyanis fölösleges kemény diétával sanyargatni magunkat, a késői órákban olyan egészséges ételeket válasszunk, amelyek elősegítik a pihentető alvást.

A továbbiakban nézzük, melyek ezek az élelmiszerek, melyeket következmények nélkül fogyaszthatunk az esti órákban!

1. Keserű csokoládé – sokáig a tiltott élelmiszerek listáján volt, de ez változott, hiszen ez az édesség minimális cukrot tartalmaz a mogyorós tejcsokoládé társához viszonyítva, és nem utolsó sorban normalizálja a vér koleszterinszintjét.

2. Levesek – nagyon ajánlott a lefekvés előtti fogyasztásuk, mivel mindenféle folyadék, nyugtató hatással van a szervezetre. Természetesen nem a lencse, bab, vagy borsó levest ajánlják e célra, hanem a zöldségekből készült változatát.

3. Mandula – jó választás lehet egy kis nasi utáni vágyunk kielégítésére, ugyanis egy amerikai kutatás szerint, egyáltalán nem befolyásolja testsúly növekedését.

4. Tökmag – inkább javasolt a fogyasztása, mint hogy chipset és pattogatott kukoricát együnk helyette. Nagyon jól csillapítja az éhséget, köztudottan gazdag magnéziumban és jó hatással van az alvásra is.

5. Rizs – a kutatók szerint egy rizs alapú diéta 48%-ban hozzájárul az álmatlanság elkerüléséhez, mivel egy magas glikémiás indexel rendelkező élelmiszerről beszélünk, ami növeli a szervezet melatonin termelését, mely a pihentető alvás záloga.

Mindezen trükkök mellett, legyünk mindig figyelmesek szervezetünk jelzéseire, mert lehet, hogy az éhségérzetünk nem másból fakad, minthogy egyszerűen csak szomjasak vagyunk, ezért első körben próbálkozzunk egy bögre meleg, gyömbéres tea elfogyasztásával.

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤