Most elárulják a titkukat!



A hunzák a pakisztáni hegység északi lábánál élő emberek, akik úgy néznek ki, mint akik nem erről a bolygóról származnának. Legfőbb ételük a barack, és ezt minden formájában fogyasztják
Mintegy 87 ezerre tehető a lélekszámuk, és az átlagéletkor súrolja a százat. A legtöbben egészségügyi problémák és betegségek nélkül élik le az életüket, és állítólag 160 éves is van közöttük!

Szinte sosem betegek, a tumorokat és a rákos daganatot nem ismerik. A külsejük fiatalos, 65 éves korukban is termékenyek, és képesek meg is szülni a gyereküket.

Ez az ékes példája annak, hogy az étrend és az életmód miként formálja a szervezetünket.
Ők mindig hideg vízben fürödnek, még akkor is, ha odakint 0 Celsius alatt van a hőmérséklet. Csak olyan zöldségeket és gyümölcsöket esznek, amit saját kezűleg termesztettek. Rengeteg szárított barackot, nyers gyümölcsöt és vitaminban gazdag bogyókat fogyasztanak, de a dió, a gabonafélék, a tojás, a sajt és a tej sem hiányozhat az asztalukról.

A hunzák viszonylag keveset esznek, és mégis sokat gyalogolnak. Csak reggel, majd dél körül ülnek az asztalhoz, napközben nincs egyéb nassolni vagy harapnivaló, és nem is vacsoráznak. Van úgy, hogy 15–20 kilométert is gyalogolnak egy nap, ami nem olyan nagy teljesítmény nekik, inkább csak rutin.
Húst ritkán esznek, és évente kétszer szokott előfordulni, hogy bárányt vagy csirkét vágnak. Más állati eredetű termék nem is szerepel az étlapjukon.

A kedélyállapotukkal sincsen baj, szinte mindig mosolyognak és barátságosak egymással. Rendszeresen baracklékúrát tartanak, 2–4 hónapig csak ezt isznak, és semmi mást nem esznek. Ez egy ősi hagyomány, amit tiszteletben tartanak.
Az orvosok megállapították, hogy a rengeteg barack az, ami megvédi őket a ráktól. A gyümölcs magjából olajat készítenek, ami tele van B-17 vitaminnal, és ennek rákellenes hatása van. Ezt az olajat csak kis dózisokban használják, mert nagyobb mennyiségben életveszélyes mérgezést is okozhat.

Sajnos már a modern civilizáció őket is elérte, és lassan-lassan hozzájuk is eljutnak az iparilag előállított élelmiszerek. Ennek már most látszanak a káros következményei, mert több hunza is emésztési és gyomorproblémákra kezdett panaszkodni.

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤