A világ leghülyébb szextörvényei. Ezeket tényleg törvénybe iktatták!



A szexualitással és főleg az azzal kapcsolatban elkövetett bűncselekményekre vonatkozóan szerte a világon hoztak már törvényeket. Némely állam azonban olyan részletekbe menően vállalta fel polgárai nemi életének szabályozását, amely már minden józan észt mellőz.

Minnesotaban egyetlen férfi sem kívánhatja, hogy szeretkezzen vele a felesége, ha fokhagyma, hagyma vagy szardínia-szagú a lehellete. Ha az asszonyok mégis megkívánnák a férjüket, törvényben foglalt joguk megkérni férjüket, hogy mosson fogat.

Amerika talán listavezetőnek is mondható, hiszen a legtöbb államban bevezettek valami helyi sajátosságot. Alabamában ha egy nő veszít a biliárdban, tilos a játék során összeszedett tartozását szexszel behajtani. Arizonában ha egy pár defektet kap, bírság jár a várakozás közbeni szexért. Ráadásul ha mindezt a hátsó ülésen teszik, dupla bünti jár. Wyomingban az éttermek hűtőkamráiban nem szabad szeretkezni. Utah államban egy nő sem kezdhet ki férfival, amennyiben épp egy kórház sürgősségi osztályára sietnek. Amennyiben mégis megtenné, a nevét közzé teszik a helyi újságban.

Illinoisban különös tekintettel vannak a menyasszonyokra: az esküvője napján vadászat vagy horgászat közben senki nem szexelhet (Mert más napokon igen?). Washington D. C.-ben kizárólag a misszionárius póz legális, minden más tiltott.

Montanában a közszemérmet is védik, ezért még sötétedés után sem lehet a ház előtt pucéran szeretkezni. Ruhában már más a szitu. Ehhez képest Wisconsin tiszta vadnyugat. Ott ugyanis törvény tiltja, hogy egy férfi elsüsse fegyverét (mármint a lőfegyvert), ha a partnernőjének orgazmusa van. Ohióban valamiért törvénybe foglalták, hogy a nők nem vethetik le a ruhájukat egy férfi fényképe előtt. De talán a legjobb: Minnesotában tilos a férfiaknak halakkal szexelni. A nőkre ez nem vonatkozik….

Kínában a nők csak a fürdőszobában pucérkodhatnak, a hotelszobában nem szabad meztelenül járkálniuk. Nepálban és Bangladesben törvény tiltja a szexjelenetek megtekintését a filmekben. Ez alól csak a csókolózás a kivétel abban az esetben, ha a szereplők helyi színészek.

Több mint valószínű, hogy a világ legjobb állása Guam szigetén (Óceánia) lelhető fel. Ott ugyanis élnek férfiak, akik „ szűzoltóként” főállásban keresztül-kasul utazgatnak a szigeten, hogy fiatal lányok fizessenek nekik szüzességük elvesztéséért. Miért? Mert a szigeten tilos szűzen férjhez menni. De vajon miért nem jó erre a vőlegény?

A libanoni törvény szerint illegális egy férfinak hímnemű állattal szexuális kapcsolatot létesíteni. Nőneművel megengedett. Az angliai Liverpoolban kizárólag a trópusi halakat árusító üzletekben megengedett, hogy az eladó hölgyek toples szolgálják ki a vevőket. Londonban már komolyabb a helyzet:ott tilos a leparkolt motorkerékpáron szeretkezni, Birminghamban pedig nem lehet sötétedés után a templomok lépcsőjén egymásnak esni. Még jó...
Forrás: nana.hu

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤