Hagyományos, négyzetes formában is készülhet, de érdemes kipróbálni a tortát is.



A tortás változatnál a tésztát bolti levelesből készítettem, és hogy semmi ne vesszen kárba, a maradékból habrolót készítettem, csokis tejszínhabbal és gyümölccsel töltve. A torta hatalmas adag lett, mégis elfogyott.

Az eredeti francia krémes receptje

Hozzávalók a tésztához:

  • 25 dkg liszt
  • 15 dkg vaj
  • 1 db tojás
  • 1 evőkanál ecet
  • 1 dl tejföl
  • csipet só

a vaníliás krémhez:

  • 4 db tojás
  • 25 dkg cukor
  • 2 db bourbon vaníliás cukor, vagy 1 vaníliarúd kikapart belseje
  • 13 dkg liszt
  • a habhoz:
  • fél l tejszín

a mázhoz:

  • 1/2 kávéskanál instant kávé
  • 20 dkg cukor
  • 7 dkg vaj
  • 4-5 evőkanál tej

A sütőt 165 fokra előmelegítjük. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd hűtőbe tesszük 1-2 órára, utána könnyebb lesz vele dolgozni.

A kihűtött tésztát lisztezett deszkára helyezzük, kétfelé vágjuk, majd mindkét lapot kinyújtjuk.

A lapokat egymás után, egy nagyobb tepsi hátuljára fektetjük (melyre előzőleg sütőpapírt tettünk), villával megszurkáljuk (bár így is fel fog hólyagosodni, de talán kevésbé) és az előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük.

Ezután a vaníliás krém elkészítése következik. A tojásokat szétválasztjuk, majd a sárgájához hozzáadunk az 1 l tejből 1 dl-t, a lisztet és a cukor felét. Simára keverjük. A gázra feltesszük a maradék tejet, hozzáöntjük a vaníliás cukrot, vagy a vaníliarúd kikapart belsejét, és felforraljuk. Ha felforrt a tej, hozzáöntjük az előzőleg elkészített tojásos masszát, majd botmixerrel simára keverjük. Ezután lehúzzuk a gázról.

A tojásfehérjéket habbá verjük a cukor másik felével. Visszatesszük a tejes masszát a gázra és nem túl nagy lángon hozzákeverjük a habot. Ezzel 2-3 percig még főzzük, közben óvatosan keverjük. El is készült a vaníliás krémréteg. Az egyik tésztalapra rásimítjuk a kész krémet, majd hagyjuk kihűlni (kb. 30 perc). Ezután, ha  a krém kihűlt, a tejszínhabos réteget is rásimítjuk.

Ezután következik a máz elkészítése. Az instant kávét feloldjuk a tejben, hozzátesszük a cukrot, majd takaréklángon kevergetjük, míg a cukor felolvad. Ha elkezd sűrűsödni, lehúzzuk a tűzről és hozzákeverjük a vajat. Ezt a legjobb géppel végezni, míg tejföl sűrűségű krémet kapunk, kb. 1 perc alatt. Innentől kezdve gyorsan kell dolgoznunk, rásimítjuk a mázat a megmaradt másik tésztalap hátoldalára.

Ha kissé megszáradt a máz, felkockázzuk az immáron mázzal fedett tésztalapunkat.

Így darabonként helyezzük vissza a lapokat a tejszínhabra, így könnyen szeletelhető lesz a kész sütemény.

Ezután már csak tálalni kell, és jó étvággyal elfogyasztani őket! Forrás

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤