Ezzel a módszerrel könnyen el tudod készíteni!



Ha tortát akarsz sütni, mindenképpen csak, és kizárólag vizes piskótából csináld. Jó magas lesz, azon kívül nem esik össze. Számtalan érv szól még a vizes piskóta mellett, de egyet emelnék még ki, mivel szép magas lesz, két réteg krémmel tölthetjük.

Hozzávalók:

  •     6 tojás,
  •     20 dkg cukor,
  •     egy késhegynyi szódabikarbóna,
  •     6 evőkanál víz,
  •     8 evőkanál liszt.

A tojássárgáját nagyon habosra keverjük a cukorral, utána pedig legalább 10 percig keverjük a vízzel és a szódabikarbónával. Ezután tesszük bele felváltva a lisztet és a tojások kemény habbá vert fehérjét. Alaposan kizsírozott, kilisztezett tepsiben vagy tortaformában sütjük, de kibélelhetjük a tepsit papírral is.
Ha a piskóta megsült, azonnal kiborítjuk, ha papírral béleltük a tepsit, a papírt nedves ruhával megsimítva húzzuk le róla. (Dobhatunk bele 3 marék vagdalt diót is, akkor nem 8 kanál, hanem csak 6 kanál liszt kell a tésztába.

★ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY KEDVELÉSSEL, ÉS HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! ❤